2008 január 18. | Szerző: kisiren
Kázmérka vendégei
– No kis Tás , tegyük rendbe a házikót és annak környékét – mondta Erzsi, a gondozója a kiskacsának, – mert hamarosan vendégeink érkeznek a közeli városi iskolából, tanulmányi kirándulára. – A takarítás után Erzsinek még arra is volt figyelme, hogy egy szalagot masnira bekössön a kicsi Hápi nyakába, ezzel is kedveskedve a gyerekeknek.
A kisiskolások hamarosan megérkeztek egy busszal. Most már nem csak a Tások hangoskodásától zengett a baromfitelep, hanem ehhez társult még a gyerekek vidám kacagása, csacsogása.
Először a keltetőházba vitték őket, ahol a sok kedves, aranysárga, pelyhes kiscsirkétől, kiskacsától elámultak. Megfoghatták, megsimogathatták őket, és ez nagyon nagy élmény volt számukra. A látvánnyal nem tudtak betelni, alig lehetett őket innen elcsalogatni. Ezután megnézték a tojóházat, majd a pecsenyekacsák házai következtek.
Így érkeztek Kázmérkáékhoz.A kicsi Tás kedves, totyogó hápogással fogadta őket, eléjük futva…Nyakában a piros masnival – csuda édes volt…A kis Tás kézről-kézre járt, mindenkit üdvözölt személyesen, és ő is kapott mindenkitől egy simogatást. Leírhatatlan volt a gyerekek öröme, boldogsága, amit ez az apró jószág szerzett nekik. Induláskor alig lehetett őket visszaterelni a buszba, mindenki még maradni szeretett volna. Sajnos az iskola visszavárta őket.
Hazafelé a buszon, majd este otthon, volt miről mesélniük. Kázmérka nagyon belopta magát a szívükbe, még sokáig ő volt az osztály fő témája, de később is megmaradt számukra egy nagyon szép emléknek…
Elmesélte: vadvirág
2008 január 13. | Szerző: kisiren
Kellemes élmény
Ma délelőtt, ahogy előbújt a nap, melengető sugaraival szinte keltegette a még alvó, téli természetet. Az enyhűlés hatására a madarak máris hangosabbak lettek,boldogan röpködtek, így fejezték ki örömüket- zenélve, táncolva.
Este Vivaldi gyönyörű zenéjét hallgatva, a madarak csicsergése jutott eszembe… Mindkettő szebbé tette a napomat…
Vadvirág
2008 január 12. | Szerző: kisiren
A tánc szeretete
Mindig szerettem a tánc minden formáját, ezért tegnap elmentem megnézni egy lakodalmas feldolgozást, ami nagyon teszett.Közben felidéztem gyermekkori élményeimet is.
Másodikos voltam amikor a tanító nénim betanította nekünk az Ecseri lakodalmas-t, és engem szólótáncosnak választott.Ettől kezdve sok éven át, szinte minden ünnepen előadtuk azt, nagyon szép sikerrel. A műsor végén hányszor tapsoltak bennünket vissza, újra és újra. Talán ekkor szerettem meg egy életre a népi táncot, a népi muzsikát… Később pedig én is igyekeztem a gyerekekkel megszerettetni azt.
2008 január 11. | Szerző: kisiren
Anya ujjai
Amikor még kisrügy voltam,
este anyához hajoltam,
s mondtam: Anya, ne varrj már ma,
fektess be a puha ágyba.
Mint a virág, nyílt tíz ujja,
suhant lágyan homlokomra:
volt eggyem: simogatás
kettem: borogatás,
hármam: szelídség,
négyem: játék,
ötöm: mese,
hatom: béke,
hetem: csibepuhaság,
nyolcam: almafavirág,
kilencem: bársony,
tízem: nyugodt álom.
/ Szabó István /
Vadvirág
2008 január 11. | Szerző: kisiren
Kázmér napjai
A puha, simogató kezek között volt egy nagyon pici kéz is, mely úgy megszorított, hogy majd megfultam. -Segítség! -kiabáltam kétségbeesetten, míg valaki megsajnált, és kimentett a szorításból. Ezután megvizsgáltak, hogy egészséges, ép vagyok-e, majd egy nagy dobozban sok testvéremmel együtt elvittek egy fehér házikóba, ami az otthonunk lett.
Itt már Erzsi, a gondozónk várt bennünket, és ettől kezdve ő lett mi pótmamánk.Én nagyon megkedveltem , mindig a nyomában jártam, mint egy kiskutya. Sokszor kézbe vett, simogatott, cirógatott, és azt mondta: -Kázmérka, Kázmérka, de aranyos kiskacsa vagy, és milyen okos!- Így lettem én mindenki kedvence.Erzsi még azt is megengedte, hogy elkísérjem, bárhová ment a telepen, én totyogtam mellette. Egyszer igaz, hogy majd eltaposott az egyik ló, de még idejében félreugrottam, megmenekültem.
Aztán ahogy növögettem, egyre gyakrabban mentem le a tóra, ahol sokat fürödtem, játszottam a többi Tással.Lemerülve a vízben fogdostuk a halakat, békákat, majd a tó szélénél, a fűzfák ágait csipegettük.
Egyszer nagy riadalomra lettem figyelmes. Valami nagy, lomposfarkú állat közeledett felénk. A nagyobb Tások kiabáltak, hogy meneküljünk, mert közeledik felénk Róka Rudi. Én gyorsan feltotyogtam Erzsihez, de egy Hápit sikerült elkapnia.Megtekerte a nyakát, felcsapta a hátára, és, mint a villám futott vele, hátra sem nézve.Rókáéknál aznap finom pecsenyekacsa volt ebédre felterítve.
Én pedig nagyon örültem, hogy megmenekültem, és még jobban Erzsihez bújtam…
Elmesélte: Vadvirág
2008 január 10. | Szerző: kisiren
Mondd, szereted az állatokat ?
/részlet /
Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat : a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen
nem beszélnek?
/Rónay György /
Kázmérka születése
-De kellemes illata van a teának. Miből főzted? -kérdi tőlem Vadvirág.-Mandulából. Persze ebben is van fahéj és vanilia , ettől nagyon finom az íze,és az illata. – Nincs kedved mesélni ?- faggat tovább. -Szívesen mesélek neked Kázmérról…
Kinn még javában tombolt a zimankós tél, mikor a jó meleg keltetőházban nagy esemény volt készülőben: letelt a 28 nap, ideje volt a kiskacsáknak világra jönni. Igaz, hogy ezeket a tojásokat nem kacsamama melengette, forgatta szakszerűen, nagy gonddal, de mindezt elvégezte helyette a gép.Így hát eljött a nagy nap.A sok-ezer tojásban valami kopogás hallatszott, majd egymás után elkezdtek pattogni, repedezni a tojáshéjak, és dugták ki csőröcskéjüket a kis Tások.
Így történt ez Kázmérral is. Arra ébredt, hogy valaki keltegeti:-Ébredj kicsiTás! Letelt az időnk. Meg kell születnünk!- És a kiskacsa megkopgtatta csőrével a tojás héját, az megrepedt, majd kapálózott egy nagyot, és kibújt belőle. Nyújtózott egyet , és ezt mondta: -De jót aludtam! Hol vagyok?- Ebben a pillanatban lepottyant a többiekhez, a gép aljába, ahol pihe kis tolluk a jó melegben hamar megszáradt. . Ekkor kinyílt egy hatalmas ajtó, és felszedték őket. -Jéé! Hol vagyok, mi ez a nagy fény? És ki simogat engem?-kérdezte. -De szép kiskacsa vagy, aranyló tollakkal! – és puha kezével valaki megsimogatott , ami nagyon jólesett. Körbenéztem, mindenütt hozzám hasonló testvéreimet láttam, akik boldogan sápitoztak, így köszöntve születésünket…
2008 január 9. | Szerző: kisiren
A NÉPMESÉK
Fülem őrzi, de szívemben
élnek muzsikánál szebben,
gyermekkorom sok-sok álma
velük könnyen visszajár ma.
Kitől is hallottam őket?
Nagymamát, öreg szülőket,
messzeföldi bácsit, nénit
hallok még, ahogy mesélik.
Mint nagy ismerős berekben,
kószáltak a képzeletben
patakon túl, hegyek ormán,
jó tündér és rossz boszorkány.
Mennyi könyvet, mennyi képet
hordott még elém az élet,
mennyi tájat s mozit láttam,
hol jártam és hol nem jártam.
De a mese most is pártol,
fejem felkapom akárhol,
mint valami varázsszóra
a “volt egy – hol nem volt” -ra.
/ Lászlóffy Aladár /
2008 január 9. | Szerző: kisiren
A cinege éneke:
Mit mondanak a madarak?
/ részlet /
“Nem mindig ilyen vidámak
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: “Nincs…nincs…nincs…
Itt sincs, itt sincs, sincs, sincs, sincs…”
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél –
mondják is, hogy: “Kicsit ér!
Kicsit ér! Kicsit ér!”
/ Zelk Zoltán /
2008 január 8. | Szerző: kisiren
“Csikorog a csizma sarka,
szikrát szór a jég alatta.
Cinegemadár,
hova lett a nyár? “
Téli séta az erdőben
Tél úr mindent beborított csillogó, fehér, puha hóval.Kell a meleg takaró a vetésnek, jól betakaróznak, meg ne fagyjanak a hidegben.
Szép ez a havas táj a szobából kitekintve, de még kellemesebb ilyenkor az erdőben sétálni, figyelni a téli természetet.
Békés, nyugodt a táj,sehol senki.Csend van. Valami mégis zenél. Ahogy a milliómnyi hópihe hull, nagyon kellemes, halk zenét játszik. Nézem ezeket a táncoló pelyheket. Mind más és más,valamennyi csodálatos, művészi, ugyanakkor egyben egyedi is. A formatervező sem alkothatna szebbet.Elvarázsolnak szépségükkel.
Figyelve ezt az alvó, mozdulatlan tájat, egyszer csak ropogás veri fel a csendet. Nem messze letörött egy faág a hó súlya alatt, az csinálta ezt a robajt.Majd újra a csend zenél.
Valami neszre leszek figyelmes.Rókamama kullog hazafelé, az orrát lógatva, látszik rajta, hogy éhes.Egy százéves varjúasszonyság szólal meg a fa tetején:
-Kár, kár! Hoppon maradtál! – Ravaszdi mérgesen ránéz, és sziszegve szól vissza: -Károgó vénasszony!- és tovább sompolyog korgó gyomorral. Csak a lába nyoma marad utána.
Nézem a fehér havat, olyan , mint a füzet lapja. Tiszta, fehér. Aztán más nyomokat is felfedezek.Olvasok belőlük : vaddisznó, őz, szarvas, nyúl, madár lábnyomai.Üzenetet hagytak maguk után: itt jártam…
Eltűnődöm…Mennyi arca van a természetnek, és az egyik szebb, mint a másik…
Elmesélte : Vadvirág
2008 január 19. | Szerző: kisiren
Az ablakon cinke kopog:
“Jóemberek, jó napot,
nincs eleség az erdőben,
kérek egypár falatot.”
/ ismeretlen szerző /
Váratlan vendégek
A kastély kertjében a hatalmas platánok, fenyők, tölgyek és a többi fák, bokrok, cserjék még javában alszanak az ágaikon lapuló fészkekben az itt telelő madarakkal. Egyik reggel azonban váratlan vendégek érkeztek. Mosolygó, ragyogó, fényes napsugarak táncoltak végig a környéken, megsimogatva, és keltegetve a didergő, éhező madarakat.
-Ébredjetek madárkák! Segítünk nektek ennivalót keresni, csak gyertek utánunk az útra, ahol vékony a hótakaró, megolvasztjuk, ti pedig felszedegethetitek onnan az apró magvakat.
Így is történt. A melengető napsugártól az úton elolvadt a hó, a színe a víztől fekete lett, és egykettőre benépesült csicsergő, vidám madárcsapatokkal: cinkékkel, verebekkel, gerlékkel, de még szarkával is.Önfeledten, boldogan lakmároztak, észre sem vették az arrajáró kirándulókat.Mi pedig gyönyörködhettünk bennük, fotózhattuk őket, nem repültek el, mint máskor.
Kora délután azonban a napsugarak búcsút intettek, mert ismét visszatért a köd, fátylat borítva az egész tájra. Ekkorra a madarak már jóllaktak, és elégedetten tértak haza, otthonaikba.
Csak azok a hópelyhek sírdogáltak, amelyeket a napsugár megolvasztott. Bánatosan, szomorúan mondogatták többi társaiknak: -Odalett a szép, fehér ruhánk, pocsolya, sár lett belőle.
De a napsugarak ezt már nem hallották, még egyszer megsimogatták a kirándulók arcát, majd ezt súgták a fülükbe. -Hamarosan visszajövünk, addig legyetek türelmesek!- majd eltűntek a köd mögött…
Elmesélte: vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X