-Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
-Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
-Ó,be szép ez virágom!
/ Donászi Magda /
Ébredés
A januári kellemes, enyhe napsugarak előcsalogatták az erdő lankás völgyeiben az első hóvirágokat. Már a hó alól kukucskáltak a világra, hogy kidughatják-e fejecskéjüket.
Először hóvirágmama bújt elő, kecsesen megrázta magát, nyújtózott egy jó nagyot, majd fejével bólogatva köszöntötte környezetét. Ezután simogatni, keltegetni kezdte a párját, majd a kicsinyét:
-Ébredjetek, élvezzük a tavaszt idéző napsugarakat! – bíztatta őket. A kis hóvirág kinyitotta szemét, körbenézett, és így szólt: – De jót aludtam, Anyuska! Most hol vagyunk? – tudakolta. – Ez a mi csodás élőhelyünk – válaszolta virágmama – itt sok-sok növénytestvérünk és állatbarátunk él együtt, de mi vagyunk a legelsők, akik felébredünk, és jellezzük a többieknek, hogy múlóban a Tél, közeledik a Tavasz úrfi.
A kisvirág illegette-billegette magát a ragyogó napsütésben, gyönyörködött új ruhájában, mely vakítóan fehér volt, mint a hó. Olyan volt benne, mint a templomba siető fehérruhás kislányok.
Ez a szépség nem tartott sokáig. Kirándulók jöttek, akik észrevették a vidáman táncoló hóvirágokat, és leszakították. Hiába sírtak, könyörögtek nekik, hogy ne bántsák őket, ők ott a legszebbek, de ezt az emberek nem hallották meg. Hazavitték, vázába tették a virágokat, majd egy- két nap múlva kidobták azokat.
A kisvirág még zokogott egy darabig, szorosan mamácskájába kapaszkodott, majd ő is elcsendesedett…
vadvirág