2008 január 26. | Szerző: kisiren |

Olvadás

Csirr-csurr,

csöpög az eresz ,

háztetőről a hó lassan

földre szekerez,

szelek dalolnak-mulatnak,

kurjongat a szélben az ablak,

Tavasz-tündér lakomázik,

folyik a lé

Hencidától Boncidáig.

   / Szilágyi Domokos /

Tél úr haragja

Tél úr fagyos, jeges páncélja kezd repedezni.Az ifjú, egyre erősödő Tavasz már kezdi unni a várakozást, ezért egyre gyakrabban küldi előhírnökeit, a napfényt és a szelet az emberekhez, állatokhoz és a növényekhez, üzenve nekik, hogy tartsanak ki, hamarosan eljön az ő ideje.

Az öreg Tél ezt nem veszi jónéven, ezért újra meg újra fitogtatja erejét – reggelre nagy fagyokkal bizonyítva, hogy még mindig ő az úr. De napközben már nyitogatja szemét a természet.

Előbújtak a fényes, melengető napsugarak, és a hegyekben is megolvasztották a    havat. A pajkos, játékos vízcseppek sebesen rohannak lefelé, mintha kergetőznének, versenyt futva, ki ér előbb a völgybe. Mindezt csobogó kacagásuk kíséri.

A gyenge, tavaszt idéző szelek is játszanak egymással. A széllányokat a szélfiúk kergetik. A lányok vidám kacajától hangos a táj, előrefutottak, és pajkosan elbújtak a házak, fák közé, még az ablakok, ajtók résein is belestek, bekiabáltak, így üdvözölték az ottlakókat, majd tovaszálltak.Nyomukban a füttyös szélfiúk repültek.

Az udvaron játszadozó gyerekeknek a hajába belekaptak, arcukat gyengéden megsimogatták, sáljukat és a kislányok szoknyáját meglibbentették, aztán búcsút intettek nekik.

A madarak mindezt látva, örömükben csicserékeltek, tollaikat igazgatták, mintha ők is tetszeni akarnának ebben a szép napsütésben. Kicsit még illegették, billegették magukat, aztán tovább sütkérezve figyelték a gyerekek önfeledt játékát…

 

vadvirág