2008 január 22. | Szerző: kisiren |

 

Beszélgetés

-Mit csöpögtetsz a teába?- tudakolja tőlem Vadvirág. -Mézet, és egy kevés forraltbort-válaszolom. -Miért teszed ezeket bele?- faggatózik tovább. -Védenek  a vírusoktól – magyarázom neki.

-Láttam , hogy olvastál, és közben nézegetted  ezt a szép, antik kiskanalat.Mire gondoltál? Meséld el nekem, kérlek!

-A könyv címe: Mécs László: Üzenet / Bp. 1982. / A napokban olvastam róla, ezért vettem elő a kötetét, és újra beleolvasgattam. Tudod ő egy premontrei pap költő volt, és azon tűnődtem, hogy akár ő is kavargathatta ezzel a finom kiskanállal a kávéját, mert e kiskanál eredeti tulajdonosánál vadászaton többször is megfordult más magasrangú premontrei pappal együtt, és ilyenkor náluk ebédeltek, vacsoráztak. E vadászatokról verset is írt Minden magyar vadásszon ! címmel. Sok szép költeménye közül a következő részletek  tetszenek legjobban:

Vágyam ,csizmám megkötötték

pókhálókkal senki törpék.

Menni kéne! Ezer út van

– s itt rekedtem Liliputban.

/Mécs lászló: Piros csizmán őszi harmat /

 

“Egy ismeretlen, ősi fényű

örök Titokról elszakadtan

küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,

ha üzenetem általadtam.”

/ Mécs László : Meteor /