2008 január 19. | Szerző: kisiren |

 Az ablakon cinke kopog:

“Jóemberek, jó napot,

nincs eleség az erdőben,

kérek egypár falatot.”

      / ismeretlen szerző /

 

Váratlan vendégek

A kastély kertjében a hatalmas platánok, fenyők, tölgyek és a többi fák, bokrok, cserjék még javában alszanak az ágaikon lapuló fészkekben az itt telelő madarakkal. Egyik reggel azonban váratlan vendégek érkeztek. Mosolygó, ragyogó, fényes napsugarak táncoltak végig a környéken, megsimogatva, és keltegetve a didergő, éhező madarakat.

-Ébredjetek madárkák! Segítünk nektek ennivalót keresni, csak gyertek utánunk az útra, ahol vékony a hótakaró, megolvasztjuk, ti pedig felszedegethetitek onnan az apró magvakat.

Így is történt. A melengető napsugártól az úton elolvadt a hó, a színe a víztől fekete lett, és egykettőre benépesült csicsergő, vidám madárcsapatokkal: cinkékkel, verebekkel, gerlékkel, de még szarkával is.Önfeledten, boldogan lakmároztak, észre sem vették az arrajáró kirándulókat.Mi pedig gyönyörködhettünk bennük, fotózhattuk őket, nem repültek el, mint máskor.

Kora délután azonban a napsugarak búcsút intettek, mert ismét visszatért a köd, fátylat borítva az egész tájra. Ekkorra a madarak már jóllaktak, és elégedetten tértak haza, otthonaikba.

Csak azok a hópelyhek sírdogáltak, amelyeket a napsugár megolvasztott. Bánatosan, szomorúan mondogatták többi társaiknak: -Odalett a szép, fehér ruhánk, pocsolya, sár lett belőle.

De a napsugarak ezt már nem hallották, még egyszer megsimogatták a kirándulók arcát, majd ezt súgták a fülükbe. -Hamarosan visszajövünk, addig legyetek türelmesek!- majd eltűntek a köd mögött…

Elmesélte: vadvirág