2008 január 18. | Szerző: kisiren |

Kázmérka vendégei

– No kis Tás , tegyük rendbe a házikót és annak környékét – mondta Erzsi, a gondozója a kiskacsának, – mert hamarosan vendégeink érkeznek a közeli városi iskolából, tanulmányi kirándulára. – A takarítás után Erzsinek még arra is volt figyelme, hogy egy szalagot masnira bekössön a kicsi Hápi nyakába, ezzel is kedveskedve a gyerekeknek.

A kisiskolások hamarosan megérkeztek egy busszal. Most már nem csak a Tások hangoskodásától zengett a baromfitelep, hanem ehhez társult még a gyerekek vidám kacagása, csacsogása.

Először a keltetőházba vitték őket, ahol a sok kedves, aranysárga, pelyhes kiscsirkétől, kiskacsától elámultak. Megfoghatták, megsimogathatták őket, és ez  nagyon nagy élmény volt számukra. A látvánnyal nem tudtak betelni, alig lehetett őket innen elcsalogatni. Ezután megnézték a tojóházat, majd a pecsenyekacsák házai következtek.

Így érkeztek Kázmérkáékhoz.A kicsi Tás kedves, totyogó hápogással fogadta őket, eléjük futva…Nyakában a piros masnival – csuda édes volt…A kis Tás kézről-kézre járt, mindenkit üdvözölt személyesen, és ő is kapott mindenkitől egy simogatást. Leírhatatlan volt a gyerekek öröme, boldogsága, amit ez az apró jószág szerzett nekik. Induláskor alig lehetett őket visszaterelni a buszba, mindenki még maradni szeretett volna. Sajnos az iskola visszavárta őket.

Hazafelé a buszon, majd este otthon, volt miről mesélniük. Kázmérka nagyon belopta magát a szívükbe, még sokáig ő volt az osztály fő témája, de később is megmaradt számukra egy nagyon szép emléknek…

Elmesélte: vadvirág