A NÉPMESÉK
Fülem őrzi, de szívemben
élnek muzsikánál szebben,
gyermekkorom sok-sok álma
velük könnyen visszajár ma.
Kitől is hallottam őket?
Nagymamát, öreg szülőket,
messzeföldi bácsit, nénit
hallok még, ahogy mesélik.
Mint nagy ismerős berekben,
kószáltak a képzeletben
patakon túl, hegyek ormán,
jó tündér és rossz boszorkány.
Mennyi könyvet, mennyi képet
hordott még elém az élet,
mennyi tájat s mozit láttam,
hol jártam és hol nem jártam.
De a mese most is pártol,
fejem felkapom akárhol,
mint valami varázsszóra
a “volt egy – hol nem volt” -ra.
/ Lászlóffy Aladár /