2008 január 9. | Szerző: kisiren |

 A NÉPMESÉK

Fülem őrzi, de szívemben

élnek muzsikánál szebben,

gyermekkorom sok-sok álma

velük könnyen visszajár ma.

 

Kitől is hallottam őket?

Nagymamát, öreg szülőket,

messzeföldi bácsit, nénit

hallok még, ahogy mesélik.

 

Mint nagy ismerős berekben,

kószáltak a képzeletben

patakon túl, hegyek ormán,

jó tündér és rossz boszorkány.

 

Mennyi könyvet, mennyi képet

hordott még elém az élet,

mennyi tájat s mozit láttam,

hol jártam és hol nem jártam.

 

De a mese most is pártol,

fejem felkapom akárhol,

mint valami varázsszóra

a “volt egy – hol nem volt” -ra.

             /   Lászlóffy Aladár /