2008 január 8. | Szerző: kisiren |

 “Csikorog a csizma sarka,

szikrát szór a jég alatta.

Cinegemadár,

hova lett a nyár? “

 

Téli séta az erdőben

Tél úr mindent beborított csillogó, fehér, puha hóval.Kell a meleg takaró a vetésnek, jól betakaróznak, meg ne fagyjanak a hidegben.

Szép ez a havas táj a szobából kitekintve, de még kellemesebb ilyenkor az erdőben sétálni, figyelni a téli természetet.

Békés, nyugodt a táj,sehol senki.Csend van. Valami mégis zenél. Ahogy a milliómnyi hópihe hull, nagyon kellemes, halk zenét játszik. Nézem ezeket a táncoló pelyheket. Mind más és más,valamennyi csodálatos, művészi, ugyanakkor egyben egyedi is. A formatervező sem alkothatna szebbet.Elvarázsolnak szépségükkel.

Figyelve ezt az alvó, mozdulatlan tájat, egyszer csak ropogás veri fel a csendet. Nem messze letörött egy faág a hó súlya alatt, az csinálta ezt a robajt.Majd újra a csend zenél.

Valami neszre leszek figyelmes.Rókamama kullog hazafelé, az orrát lógatva, látszik rajta, hogy éhes.Egy százéves varjúasszonyság szólal meg a fa tetején:

-Kár, kár! Hoppon maradtál! –  Ravaszdi mérgesen ránéz, és sziszegve szól vissza: -Károgó vénasszony!- és tovább sompolyog korgó gyomorral. Csak a lába nyoma marad utána.

Nézem a fehér havat, olyan , mint a füzet lapja. Tiszta, fehér. Aztán más nyomokat is felfedezek.Olvasok belőlük : vaddisznó, őz, szarvas, nyúl, madár lábnyomai.Üzenetet hagytak maguk után: itt jártam…

Eltűnődöm…Mennyi arca van a természetnek, és az egyik szebb, mint a másik…

        

Elmesélte : Vadvirág