2008 január 4. | Szerző: kisiren |

 Téli vendégeink

Elmélyülten olvasok, amikor kopogásra leszek figyelmes.Az ablaknál a kedvenc cinegepár bekiabál. -Elfeledkeztél rólunk? Üres a madáretető!

Valóben kiment az eszemből.Karácsonykor, szilveszterkor ünnepi menü volt nekik is felszolgálva, de a napokban megfeledkeztem kis barátaimról.

Teszek nekik bőven eleséget az etetőbe, addig ők a meggyfáról figyelnek, majd összedugják feketesapkás kobakjukat, és az egyik tovaszáll.Hamarosan visszatér a barátaival,és boldogan nekilátnak a terítettasztalnak.Szükségük van az energia pótlására, hiszen jön a zimankós, fagyos éjszaka, amikor tollukat felborzolva, édesen összebújva melengetik egymást, hogy meg ne fagyjanak.

Távolabbról figyelem téli vendégeinket, ahogy boldogan csipegetnek és cseverésznek.Indulok befelé. Csicsergésük, és a talpam alatt a fagyos hó muzsikája mintha a holnap esti újévi koncert előjátéka volna…

 

A madárka télen

Ül ágán a madárka,

nagy a szomorúsága:

gyötri éhség szegénykét,

nincs mag, hiába néz szét.

Hull a könnye, hull peregve,

hogyan is énekelne?

 

A gyerekek meglátták,

a baját kitalálták,

magocskát szórtak elébe,

csöpp szíve nagy örömére,

hogy vígan kiteleljen,

s tavasszal énekeljen.

/ Vladimir Reisel

Kormos István fordítása /

Vadvirág