2008 január 28. | Szerző: kisiren
Ám a télutón egy reggelen,
csoda töténik a hegyen:
kibújik a hóvirág
s megrezzen a fán az ág.
/ Zelk Zoltán: Hóvirág/
2008 január 27. | Szerző: kisiren
-Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
-Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
-Ó,be szép ez virágom!
/ Donászi Magda /
Ébredés
A januári kellemes, enyhe napsugarak előcsalogatták az erdő lankás völgyeiben az első hóvirágokat. Már a hó alól kukucskáltak a világra, hogy kidughatják-e fejecskéjüket.
Először hóvirágmama bújt elő, kecsesen megrázta magát, nyújtózott egy jó nagyot, majd fejével bólogatva köszöntötte környezetét. Ezután simogatni, keltegetni kezdte a párját, majd a kicsinyét:
-Ébredjetek, élvezzük a tavaszt idéző napsugarakat! – bíztatta őket. A kis hóvirág kinyitotta szemét, körbenézett, és így szólt: – De jót aludtam, Anyuska! Most hol vagyunk? – tudakolta. – Ez a mi csodás élőhelyünk – válaszolta virágmama – itt sok-sok növénytestvérünk és állatbarátunk él együtt, de mi vagyunk a legelsők, akik felébredünk, és jellezzük a többieknek, hogy múlóban a Tél, közeledik a Tavasz úrfi.
A kisvirág illegette-billegette magát a ragyogó napsütésben, gyönyörködött új ruhájában, mely vakítóan fehér volt, mint a hó. Olyan volt benne, mint a templomba siető fehérruhás kislányok.
Ez a szépség nem tartott sokáig. Kirándulók jöttek, akik észrevették a vidáman táncoló hóvirágokat, és leszakították. Hiába sírtak, könyörögtek nekik, hogy ne bántsák őket, ők ott a legszebbek, de ezt az emberek nem hallották meg. Hazavitték, vázába tették a virágokat, majd egy- két nap múlva kidobták azokat.
A kisvirág még zokogott egy darabig, szorosan mamácskájába kapaszkodott, majd ő is elcsendesedett…
vadvirág
2008 január 26. | Szerző: kisiren
Olvadás
Csirr-csurr,
csöpög az eresz ,
háztetőről a hó lassan
földre szekerez,
szelek dalolnak-mulatnak,
kurjongat a szélben az ablak,
Tavasz-tündér lakomázik,
folyik a lé
Hencidától Boncidáig.
/ Szilágyi Domokos /
Tél úr haragja
Tél úr fagyos, jeges páncélja kezd repedezni.Az ifjú, egyre erősödő Tavasz már kezdi unni a várakozást, ezért egyre gyakrabban küldi előhírnökeit, a napfényt és a szelet az emberekhez, állatokhoz és a növényekhez, üzenve nekik, hogy tartsanak ki, hamarosan eljön az ő ideje.
Az öreg Tél ezt nem veszi jónéven, ezért újra meg újra fitogtatja erejét – reggelre nagy fagyokkal bizonyítva, hogy még mindig ő az úr. De napközben már nyitogatja szemét a természet.
Előbújtak a fényes, melengető napsugarak, és a hegyekben is megolvasztották a havat. A pajkos, játékos vízcseppek sebesen rohannak lefelé, mintha kergetőznének, versenyt futva, ki ér előbb a völgybe. Mindezt csobogó kacagásuk kíséri.
A gyenge, tavaszt idéző szelek is játszanak egymással. A széllányokat a szélfiúk kergetik. A lányok vidám kacajától hangos a táj, előrefutottak, és pajkosan elbújtak a házak, fák közé, még az ablakok, ajtók résein is belestek, bekiabáltak, így üdvözölték az ottlakókat, majd tovaszálltak.Nyomukban a füttyös szélfiúk repültek.
Az udvaron játszadozó gyerekeknek a hajába belekaptak, arcukat gyengéden megsimogatták, sáljukat és a kislányok szoknyáját meglibbentették, aztán búcsút intettek nekik.
A madarak mindezt látva, örömükben csicserékeltek, tollaikat igazgatták, mintha ők is tetszeni akarnának ebben a szép napsütésben. Kicsit még illegették, billegették magukat, aztán tovább sütkérezve figyelték a gyerekek önfeledt játékát…
vadvirág
2008 január 24. | Szerző: kisiren
“Jöttem én a semmiből,
Nem várt rám a Kék Öböl,
Porszem volt az életem,
Egyszerű és színtelen.”
/ S. Nagy István /
Cserépdarabkák
Tegnap Juli összealálkozott egy volt középiskolás osztálytársával, aki felidézett benne régmúlt eseményeket, amit Juli már régen elfeledett. Azóta újra meg újra előbújik benne ez a történet, nem hagyja nyugodni. Hogy is volt az? -töpreng el Juli.
Harmadikos gimnazisták voltak. A negyedikesek szalagavatóján adtak műsort, majd azután a tantermükben még sokáig beszélgettek osztályfőnökükkel, aki maga is fiatal volt, azévben nősült. Jó kapcsolatban volt tanítványaival, azok szerették, mert mindenkinek segíteni akart, az osztályáért mindent megtett. Beszélgettek iskoláról, tanárokról, jövőről, sokmindenről.
Majd odament Juliékhoz, és finoman megkérdezte Julitól, hogy mik a tervei, nem gondolt-e még férjhezmenésre. Aztán elmesélte a lányoknak, hogy egyik tanáruk elmegy egyetemre tanítani, de ha Juli hozzámenne feleségül, akkor az érttségi után feleségül venné.A hír hallatán a lányok, de különöse Juli, megdöbbentek, aztán az osztály fele bíztatta, másik fele lebeszélte az ajánlatról./ Természetesen volt olyan is közöttük, aki rögtön vállalkozott volna a szerepre. /
Akkoriban gyakori volt, hogy a tanárok tanítványaik közül választanak társat maguknak. Juli azonban ilyenre soha nem gondolt, hogy hasonló vele is megeshet. A tanárt szerették, jókapcsolatban voltak vele, a tanított tárgyat is szívesen tanulták. Szünetekben gyakran odament hozzájuk, beszélgettek, érdekelte minden,- de ez is gyakori jelenség volt akkoriban.
Szép ajánlat volt, de mivel Julinak még nem volt ilyen terve, elcsendesült a dolog. Ugyan az osztályfőnök még egyszer-kétszer szóba hozta, de látta, hogy értelmetlen, nem erőltette azt.Majd a tanár elment, és ez az esmény is feledésbe merült. Juli is elfelejtette.
Most azonba, ahogy a volt osztálytársa felszínre hozta benne a történteket,visszaidézve az esményeket, rájött, hogy életének ez is egy szép darabkája.Része az egésznek, tehát e “cserépdarabkát” nem dobja ki, őrzi továbbra is a többi kellemes emlék között, ott, ahol eddig is lapult, lelki fiókjainak egyikében…
2008 január 22. | Szerző: kisiren
Beszélgetés
-Mit csöpögtetsz a teába?- tudakolja tőlem Vadvirág. -Mézet, és egy kevés forraltbort-válaszolom. -Miért teszed ezeket bele?- faggatózik tovább. -Védenek a vírusoktól – magyarázom neki.
-Láttam , hogy olvastál, és közben nézegetted ezt a szép, antik kiskanalat.Mire gondoltál? Meséld el nekem, kérlek!
-A könyv címe: Mécs László: Üzenet / Bp. 1982. / A napokban olvastam róla, ezért vettem elő a kötetét, és újra beleolvasgattam. Tudod ő egy premontrei pap költő volt, és azon tűnődtem, hogy akár ő is kavargathatta ezzel a finom kiskanállal a kávéját, mert e kiskanál eredeti tulajdonosánál vadászaton többször is megfordult más magasrangú premontrei pappal együtt, és ilyenkor náluk ebédeltek, vacsoráztak. E vadászatokról verset is írt Minden magyar vadásszon ! címmel. Sok szép költeménye közül a következő részletek tetszenek legjobban:
Vágyam ,csizmám megkötötték
pókhálókkal senki törpék.
Menni kéne! Ezer út van
– s itt rekedtem Liliputban.
/Mécs lászló: Piros csizmán őszi harmat /
“Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.”
/ Mécs László : Meteor /
2008 január 31. | Szerző: kisiren
Elmélkedem…
Valakiről, aki nagyon fontos volt az életemben, aki e napon távozott, indult el e messzi utazásra…Azóta eltelt egy pár év, és én mégis mindennap úgy érzem, hogy itt van velem, fogja a kezem, segít nekem. Felfedezem a gondolataimban, mozdulataimban, mindenben. Hallom szavát, ahogy félt, óv, tanácsot ad. Látom szelíd, jóságos arcát, érzem a békét, nyugalmat, ami árad belőle felém…Ilyenkor mindig hálát adok a Sorsistenemnek, hogy ő az Édesanyám volt, én pedig a gyermeke lehettem…A költő szavait idézve:
“Nem múlnak ők el,kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”
/Juhász Gyula /
Oldal ajánlása emailben
X