Vadvirág meséi

2007 november 25. | Szerző: kisiren |

Imádom a vasárnapi hangulatot,szeretem az otthon melegét,a semmittevést,a hosszúra nyúlt kávézást-békét,nyugalmat áraszt…

-Mesélhetek?-hallom Vadvirág kérdését.-Mesélj csak!-bíztatom,és már kezdi  is…  -Ott,ahol én éltem,a kerekerdő közepén lévő hatalmas vadvirágos réten,sok kedves állatbarátunk volt.Közéjük tartozott Misi Mókus is,aki az erdőszéli fa odújában lakott.Ez a kis szomszédunk nagyon vidám teremtés volt,ha észrevette,hogy valamiért szomorkodunk,máris mókázásba kezdett.Ilyenkor hatalmasakat bukfencezett a fa ágai között,deolyan ügyesen,hogy véletlenül se esett le.Aztán pillanatok alatt már a harmadik fáról nevetett felénk,vagy hírtelen leugrott,és a fa törzse mögül kukucskált ki.Nem győztük követni tekintetünkkel,olyan gyorsan mozgott.Ezeknél a bűvészmutatványoknál nagy segítségére volt hosszú farka-ezzel tudott ügyesen egyensúlyozni.Mindenki az erdő tornászbajnokának hívta-nem véletlenül.Jól érezte magát közöttünk.Mondogatta:-De szépek,finom illatosak vagytok kisvirágok,jó itt köztetek lenni…

Megfigyeltem,hogy ősszel a környezetét körbe jelöli,a földbe eldugja az összegyűjtött eleség nagy részét,amire majd a zord időben járhat.Ilyen enyhe időben még felkel,az odúban elrejtett diót,mogyorót fenyőmagot eszegeti,ha jól lakott,megigazítja kuckóját,visszafekszik,és tovább szunyókál.Sokat tornázott,ugra-bugrált egész évben,ráfér a pihenés…

Közben látom,hogy az orgonabokorra hét fekete sapkás kisvendég érkrzett,máris lakomáznak…-Milyen jó,hogy a természet  minden évszakban gondoskodik arról,hogy tudjunk minek örülni…