vadvirág

2007 november 9. | Szerző: kisiren |

 Írásaink

Ma délután sütés,főzés közben régi papírokat nézegettem,olvasgattam,és eltűnődtem:-De szépen írtak eleink valamikor!

Mindig szerettem a régi könyveket,iratokat kézbe venni,gyönyörködni bennük,találgatni,milyen ember lehetett az írója.Most is ámulva néztem az egyöntetű,szabályos betűket.Mindegyik  csodaszépen megformázva,mesterien alakítva.

Valamikor nagyon szerettem levelet kapni.Már a külleme is sokat elárult az írójáról,jó volt azt érezni,hogy azt nekem írták,hozzám szól,személyes jellege volt,és szerettem én is kézírással válaszolni.Nagyon sajnálom,hogy a kézírásunk lassan a múltté.Úgy érzem,szegényebbek lettünk emiatt valamennyien.

Pedig az írás megtanulása,megtanítása nagyon nehéz munka a gyermek,és a tanító részéről egyaránt.Mindig csodáltam a balkezes gyerekeket,akik gyöngybetűkkel tanultak meg írni,pedig nekik még segíteni is nehéz volt.És most azt látom,hogy ez a nehezen megszerzett tudásunk háttérbe szorul,hiszen szívesebben küldünk egymásnak zenés képeslapot interneten keresztül,mint megírnánk azt saját kezünkkel.De kár!

Füzetek,óravázlatok javításakor mindig az írás összhatását,első benyomását figyeltem,arra voltam kíváncsi,mit üzen számomra annak külleme,majd tartalma.

Így vagyok ezzel most is:gyönyörködöm és képzelődöm…A grafológia mindig is érdekelt,úgy érzem,érdemes vele közelebbről is megismerkednem…