2007 november 28. | Szerző: kisiren
Tetszik…
“A napok esőcseppek, az időben elperegnek
halovány árnyaként lanthangú szeleknek.
Nem tudjuk, merre nyit az élet sorsüveg ablaka,
lényeg, hogy az ember maradjon önmaga.”
/Tóth Ervin/
Vadvirág meséi
2007 november 25. | Szerző: kisiren
Imádom a vasárnapi hangulatot,szeretem az otthon melegét,a semmittevést,a hosszúra nyúlt kávézást-békét,nyugalmat áraszt…
-Mesélhetek?-hallom Vadvirág kérdését.-Mesélj csak!-bíztatom,és már kezdi is… -Ott,ahol én éltem,a kerekerdő közepén lévő hatalmas vadvirágos réten,sok kedves állatbarátunk volt.Közéjük tartozott Misi Mókus is,aki az erdőszéli fa odújában lakott.Ez a kis szomszédunk nagyon vidám teremtés volt,ha észrevette,hogy valamiért szomorkodunk,máris mókázásba kezdett.Ilyenkor hatalmasakat bukfencezett a fa ágai között,deolyan ügyesen,hogy véletlenül se esett le.Aztán pillanatok alatt már a harmadik fáról nevetett felénk,vagy hírtelen leugrott,és a fa törzse mögül kukucskált ki.Nem győztük követni tekintetünkkel,olyan gyorsan mozgott.Ezeknél a bűvészmutatványoknál nagy segítségére volt hosszú farka-ezzel tudott ügyesen egyensúlyozni.Mindenki az erdő tornászbajnokának hívta-nem véletlenül.Jól érezte magát közöttünk.Mondogatta:-De szépek,finom illatosak vagytok kisvirágok,jó itt köztetek lenni…
Megfigyeltem,hogy ősszel a környezetét körbe jelöli,a földbe eldugja az összegyűjtött eleség nagy részét,amire majd a zord időben járhat.Ilyen enyhe időben még felkel,az odúban elrejtett diót,mogyorót fenyőmagot eszegeti,ha jól lakott,megigazítja kuckóját,visszafekszik,és tovább szunyókál.Sokat tornázott,ugra-bugrált egész évben,ráfér a pihenés…
Közben látom,hogy az orgonabokorra hét fekete sapkás kisvendég érkrzett,máris lakomáznak…-Milyen jó,hogy a természet minden évszakban gondoskodik arról,hogy tudjunk minek örülni…
vadvirág
2007 november 23. | Szerző: kisiren
Gyöngyszemek
A napokban többször is láttam az egyik kereskedelmi csatornán a Plitvicei tavakról készült kisfilmet.Gyönyörű volt,felidézte bennem a Horátországban szerzett élményeket,majd megnéztem a képeimet is,melyeket a parkban fotóztam.-A fotózás nagy szenvedélyem lett,szeretem a ritka,különleges,egyedi pillanatokat,helyzeteket megörökíteni.
A park a világörökség része,a vadregényes tórendszert mindenütt vízesések,szurdokok veszik körbe,a tavakon hangulatos pallókon lehet közlekedni,majd kellemes sátahajókázás vár a látogatókra.
A másik csodaszéphely Szlovéniában Bled.A gyöngyszemek közül is az egyik legtüneményesebb,legvarázslatosabb.Mindennél többet ér a látványa.-Hogy alkothat a természet ilyen szépségeket,mint a mesében?-nincs rá felelet.A tintakék színű tó,a pici sziget,rajta a templomocskával, a dombtetőn a Mária-kegyhely,a magasban a híres vár,és a hatalmas hegyek,… feledhetetlenek.
A mi kis hazánkban is mennyi ilyen gyöngyszemünk van,melyek szebbnél szebbek.Méltán lett közülük több is a világörökség része.-Megbecsüljük őket,vigyázunk eléggé rájuk?…
vadvirág
2007 november 23. | Szerző: kisiren
Az a huncut “k”betű
Johannka szeptembertől iskolás,nagy dolog ez az ő életében.És mi mindent megtanult már azóta!A legfontosabb,hogy rájött az olvasás varázslatos ízére,a betűk szép formálására.Csak az a huncut “k”betű,az fogott ki egy kicsit rajta.
Az órát Vera néni,mint mindig,játékkal kezdte.-Na, gyerekek,”Mit visz a hajó k betűvel?”-Nekem rögtön eszembe jutott a kutya szó,mert kedvenc állatom,így én felszállhattam a hajóra,de a padtársam,Pisti nem tudott ilyen szót,ezért súgtam neki.hogy kakas.És persze Vivinek is súgtam,hogy kecske,mert hírtelen neki sem jutott eszébe.Ő a legjobb barátom,a szünetekben is állandóan együtt játszunk.
A játék után Vera néni bemutatta a táblán sokszor az új betű írását- jó nagyban,akkor egyszerűnek tűnt,de az írásakor az a félcsokor nem is volt olyan könnyű.-Nem baj gyerekek-mondta tanító néni-majd meglátjátok,minél többet gyakoroljátok,annál könnyebb lesz alakítani.
Este magam mellé tettem Szilajt,a kedvenc lovamat, és elkezdtem gyakorolni…Ahogy írtam a betűket,egyre szebb lett a k betűm.Vera néni mindig azt mondja,hogy gyöngybetűket írjunk,és mint a gyöngyöt fűzzük a cérnára,úgy kapcsoljuk egymáshoz a betűket is.
Apa odajött hozzám,megnézi az írásom,és azt mondta:-Hannika,de szépen írtál. -Én pedig tudom,hogy ez a varázskezemnek,varázsceruzámnak köszönhetem,-ahogy tanító néni szokta mondani…
vadvirág
2007 november 22. | Szerző: kisiren
Életem cserépdarabkái
Keresek valamit,régmúlt dolgaim között turkálok.-Istenem,hányszor elhatároztam már,hogy megszabadulok tőlük,de ilyenkor mindig úgy érzem,hogy könyörögve néznek rám,mintha kegyelmet kérnének- szép emlékeket idézve…én pedig megsajnálom őket,ismét haladékot kapnak…
A ruhák között elsőnek a pettyes ruha akad a kezembe-elcsodálkozom rajta ,még most is…de szép volt!Amerikából származik,egy ismerőstől vette nekem Édes.Fehér alapon hatalmas fekete pettyek-finom anyag, különlegesen raffinált szabás,de mintha nekem varrták volna,a méret pontosan passzolt.Különös varázsa,kisugárzása volt.Még most is sóvárogva nézem…
Tovább keresgélve egy fél fülbevaló akad a kezembe-a párját valami mulatságban hagytam el,kicsúszott.Imádom a fülbevalókat,ez is a kedvenceim közé tartozott.
Most egy sál akad a kezembe-mennyit hordtam hallgató koromban,és még aztán is… Szeretem a szép sálakat,jól öltöztetnek,sokmindent elárulnak a viselőjükről.
És még mennyi minden, leselejtezett,divatjamúlt árú,ami az életmnek egy-egy megélt,szép darabkáját idézi.Jó kézbe venni őket újra,derűt,örömöt idéznek fel bennem…
Hűség
2007 november 21. | Szerző: kisiren
Estefelé újra itt jártak a reggeli kedves vendégeim,most békésen lakomázhattak a finom magvakból,nem háborgatta őket senki,csak a kutyus vigyázott rájuk féltő tekintettel.
Nagyon éber állat,minden neszre figyel,és támad.Most kapott ő is vacsorát,és egy kicsit játszottam vele,mert hiányolja a gazdáját.Ilyenkor lesi az alkalmat,és szeretetből állandóan puszilgat,pedig jól tudja,hogy ezt nem szeretem,de olyan édesen tud nézni azokkal a szép szemeivel,hogy rögtön megbocsájtom neki.Szereti kimutatni ő is a hűségét,kedvességét.Nem véletlenül ragaszkodunk mi emberek hozzájuk…
vadvirág
2007 november 21. | Szerző: kisiren
Kedves vendégeim
Reggeli kávézás közben nézem a jólismert hegyeket,és a lakóira gondolok.Szép,tiszta az idő, ilyenkor szinte belelátok az erdőbe-vagy csak ezt képzelem.Tűnődöm:- Hol lehetnek most az őzikék,szarvasok?Merre dagonyáznak az éhes vaddisznók makk után kutatva?Szunyókál-e a pele az oduban?
Ez a kis állat a gyerekek kedvencének,a mókusnak rokona,attól valamivel nagyobb,a farka jóval hosszabb.Ősszel puha fészket készít magának, ebbe bújik téli álmot aludni.Hosszú farkát a feje alá csapja,összekuporodik,így alszik,elrejtőzve a világ zajától.A mi hegyeinkben is megtalálható.
Ahogy mélázok a hegyi lakókról,látom,hogy kedves vendégem érkezett az orgona- bokorra.Elegáns ruhájában pompázik:sapkája fekete,mellénye sárga,kabátkája kék-fekete színű,csak cipőcskéje nincsen.Aztán megérkezik a párja is.Rögtön nekilátnak csemegézni,valami finom magokra járnak ide,csak aztán mennek az etetőbe.De most az ágakon le-fel kúszva ütemesen eszegetnek.Közben látom,hogy a szilvafa ágai között lapul a nagy vadász,a szomszéd harcias macskája.Nesztelenül, lopakodva már indul is feléjük,éhesen feni a fogát a finom zsákmányra.Sok rigó,gerle,veréb lett már áldozata.
Izgalmas a helyzet,közelebb megyek az ablakhoz,látom,hogy az éber,szemfüles farkaskutyánk is észrevette a drámai helyzetet,fülét hegyezve,ugrásra készen. Várja a pillanatot ő is,nagyon szeretné elkapni a vadászt,régen feni rá a fogát.
A vendégek sem tétlenkednek,észre veszik a veszedelmet,és már tova is röppenek,megmenekülve az éles karmoktól.A hoppon maradt korgó gyomorral lesheti következő áldozatát…Csak a száját törölgeti…
Milyen érdekes a természet-tűnődöm-,ezeknek az apró állatkáknak is állandóan harcolniuk kell valaki,valami ellen…Most megúszták,ők győztek.Legközelebb is sikerül?…
Húha!Most veszem észre,hogy nekem meg rohannom kell készülni,mert vár rám az iskolában egy más,izgalmas téma.a topológia…
Vadvirág mesél…
2007 november 20. | Szerző: kisiren
Reggelizés közben gondolataim messze szállnak…Hiányzik a csevegés,a szó. A vázában lévő szárazvirág csokorban megérezte ezt kedvenc vadvirágom,mert barátságosan megszólít:
-Látom, szereted a gyógyító mézet.Elmeséljem a titkát?
-Meséld!-kérem,és már kezdi is.
-Ott,ahol én éltem a hegyek közötti erdei réten,ezerféle vadvirág élt.
Mindegyiknek gyógyító ereje van,mindegyik más-más bajra,betegségre hatásos.Különbözünk egymástól szín-, illat-, és gyógyhatásban.Valamennyi egyedi, különleges,szépséges és természetes.Tudják ezt a zümmögő méhek is.Messziről csalogatjuk őket színünkkel,illatunkkal.Örömmel keresnek fel minket,boldog táncot járva repülnek virágról virágra.Közben apró lábukra rátapad a virágpor, beporoznak bennünket,a többi virágport pedig a lábacskájukon lévő kosárkába dörzsölik.Ha a kosárka megtelt,már röpülnek is vele haza a kaptárhoz,hogy kiürítsék.Aztán máris indulnak a következő gyűjtőútra,hogy az anyakirálynő elégedett legyen velük.
Mivel sokféle virágról gyűjtik össze a port,az abból készült finom méz is sokféle gyógyhatást tartalmaz.Ezért ilyen kellemes az íze,zamata,illata,hatása.
Sokszor kértük a méheket,ne menjenek tovább,maradjanak még nálunk kicsit játszani,de nem lehetett.Az anyakirálynő szigorú rendet tart:szervezetten,szorgalmasan kell egész nyáron át gyűjtögetniük,hordaniuk a tele kosárkát.
Ránézek az aranyló mézre…fülemben szinte hallom a méhek duruzsolását. Remek munkát végeztek ezek a fürge kis állatkák.A méz íze most még sokkal finomabbnak tűnik…Milyen érdekesen van a mi világunk megteremtve…Mennyi apró csoda van körülöttünk…
vadvirág
2007 november 29. | Szerző: kisiren
Gergő
Három hajléktalan álldogál az egyik borozó környékén,alkalomra várnak,hátha megsajnálja őket valaki,és kapnak pár forintot.Egy idősebb úr,két fiatal.Külsejük ápolatlan,elhanyagolt,piszkos.Az idősödő úr valamikor hivatalnok volt,majd elvált,és azóta a lejtőn csak lefelé csúszott.A fiatalok szakmunkások voltak,már régen munkanélküliek.Házaspár,egy gyermekük van,Gergő.
Gergővel úgy ismerkedtem meg,hogy két évvel ezelőtt megkért az egyik kolléganőm,helyettesítsem már lyukasóráimban,mert elutazik.Az új osztályban hamar felfigyeltem az órákon egy nagyon jó logikájú,gyors észjárású kisfiúra.Ő volt Gergő.Minden szünetben odajött hozzám,lekísért a saját osztályomba,közben csicsergett ,mindenről szót ejtettünk.Így sok dolgot megtudtam róla.Mesélte, hogy egyedüli gyermek,a nagymama neveli-de a szüleieről nem beszélt.
Később aztán többször is összefutottunk iskolába menet,így látásból megismertem a szülőket is.A papa egy átlagos fiatalember,de a mama nagyon helyes lány lehetett-elárulta különleges frizurája,ruházata,tartása.Mindez már a múltté.Szinte mindig ittasan kísérték az iskolába a gyereket.
Már régen nem találkoztunk,most láttam őket a kocsiból,ahogy órára mentem,és a kereszteződésben megkellett állnom.Megdöbbentett a látványuk.Nagyon mélyre csúsztak.
Aztán mit tesz a véletlen!Délután ahogy megyek a parkolóba,Gergő jön velem szembe.Már messziről mosolyog,csicseregve mesél,mi minden történt vele.Már ötödikes,továbbra is sok barátja van,minden érdekli,és persze alig várja a Mikulást,a Karácsonyt…a szeretet ünnepét.
Ahogy nézem ezt a kultúrált,nagyon intelligens,okos gyereket,a szülők jutnak eszembe…Micsoda ellentéteik egymásnak!
Remélem,hogy nagymamája sokáig fog élni,fel tudja majd nevelni,a tanárai között pedig mindig lesznek olyanok,akik szorosan fogják majd a kezét,nem engedik,hogy lesüllyedjen abba az ingoványos mocsárba,ahová szülei kerültek…Így legyen…
Oldal ajánlása emailben
X