vadvirág

2007 október 31. | Szerző: kisiren |

Érzéseim Mindenszentek előestéjén

November elseje bennem mindig kettős érzést vált ki:e napon született a fiam,aminek nagyon örülök,és sokan eltávoztak már környezetemből,akiket nagyon hiányolok.

Gyermekem születésekor egy csodát kaptam a Sorsomtól:egy új élet kezdetét.Milyen érdekes ez a kettősség.Valakit ünneplünk,aki akkor született,míg másokért szomorkodunk,akik eltávoztak tőlünk. E nap is figyelmeztet életünk két fontos állomására:születünk és meghalunk.Ahogy Horatius írta:

 “Emlékezzél meg  ember,hogy por vagy és porrá leszel.”

Legközvetlenebb halottaimról pedig úgy érzem, nem csak e napon emlékszem meg,mert bennem élnek mindennap.Édesanyám ízeit érzem minden főzésnél,sütésnél,de érzem az illatot,ami a konyháját lengte be.Szüleim szavait most is hallom,óvó,védő kezük máig kísérnek.Bennünk élnek Ők mindannyian,akiket szerettünk-ez az Ő halhatatlanságuk,és az élet egyik legszebb üzenete:folytatni az életet,továbbadni,még akkor is,ha tudjuk,hogy egyszer számunkra is befejeződik,ahogy a lipcsei toronyórán olvashatjuk:”A halál bizonyos,csak az órája bizonytalan.”

Mégis az élet szépsége,a mindennapok apró örömei,amivel Sorsunk ajándékoz meg bennünket arra ösztönöznek ,hogy  ez a kapott ajándék egyszeri,megismételhetetlen jól vigyázzunk rá,és használjuk ki minden pillanatát.

Madách Imre írja Az ember tragédiája-ban:

“Ádám:-Csak az a vég-csak azt tudnám feledni…

Az Úr:-Mondottam,ember:küzdj és bízva bízzál.”